Szóval 10 hetes volt tegnap. Napok óta újra kínlódás váltotta fel a törékeny idillt: erősen nyáladzik, kapkodja a kezét az ínyéhez, nyűgös és a mellemen is érzem hogy valami sebzi. Nem látni semmit, szóval gyanúsan ‘csak’ a fogcsírái nődögélnek.
Persze amikor valakinek elkezdem ezt mondani: “még nem lehet ilyen kicsi babának foga” – ami valótlan állítás. Vagy ‘ dehát nem látszik semmi’ – igen mert a fogcsíra az ínyben van…
Vajon miért okosabb mindenki, mint az anyuka aki éjjel nappal a gyerekkel van?!?!?!? Persze tévedhet ő is, de ez pont olyan amiben nem szoktak és különben is miért fáj az bárkinek, hogy végre okot talált a szülő a kínlódásra!!!
Jah, de itt nálunk nem ért véget…
Tegnap megjött. Szülés óta másodszorra! (Először a 7-8. hét között, most meg a hónapot nem várta meg, én szerencsés.) Erre megint jönnek: ‘de hát azt hogyan? Azt nem lehet!’ Hmmmm oké, magyarázd el a testemnek!
Szóval nem is az a lényeg, hogy 30 éves vagyok, de megkérdőjelezik, hogy felismerem-e azt, hogy most épp menstruálok-e, hanem ami következménye ennek van:
Két nő a hormonhullámvasúton egyensúlyozva veszekedik a cici fölött!
Szóval igen, neki nem kell tej, mert más ízű, de a cici kéne, mert nyűgös a fogcsíra miatt és valamit kéne rágcsálni… Még kicsi a rágókákhoz, cumit rögtön kiköpi… Szóval lehet sejteni milyen harcok és sírások mennek egész nap. Most végre elaludt, álmában is sír, ezt hallgatni – hjajj- de így félálomban végre eszik! 🥳🥳 Végre! Csak egy gondolat tartja a két agysejtemet a helyén, hogy itt és most tudom biztosan, hogy nem az én hibám, hanem azé a bizonyos mádör nécsöré…
Persze…
Nálunk is pont ilyen idilli!
Babával az élet 